EgY SiMsEs pOrTáL
 
 
 
 
 
 
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pince készítése

 

 Tehát hozzávalók:

-egyolyan ház amelynek van alapja, és az alap téglából készült

-15 perc, az ügyesebbeknek 10 perc!!!

 

Most jönne az a szöveg, hogy szeleteljük fel és adagoljuk  be a forrásban lévő vízbe apránként, de mi most inkább pincét barkácsolunk!!!

 

1. Itt van szerény otthonom, amibe pincét szeretnék!

 

 

 

2. Menjünk le a földszint alatti módba és kezdjük eltüntetni az alapot, úgy hogy nem a szélétől kezdjük, hanem egy kockával beljebb végig a CTRL gomb lenyomása mellett.

 

 

 

3. Akinek nem szabályos háza van mint nekem, az abbahagyja a húzást, és újra megnyomja a CTRL majd kitér a sarkokig!

 

 

 

4. Ha mindent jól csináltunk, akkor belül így néz a hiányos alap! Megemlítem, hogy míg ezt csináltuk, belül eltűnt a padló, csak azokon a helyeken maradt, ahol volt valami!

 

 

 

5. Most pedig menj festék módba és válassz ki olyan színt, aminek az alja fehér, én sárgát választottam! Majd fesd ki vele a leendő pincét!!!

 

 

 

6. Most menjünk ahhoz a sarokhoz, ami szabályos, nem kacskaringós! Most indíts ásó üzemmódba és ássunk addig, amíg egy pici fehéret nem látunk a festékből! Hogy pontosan eltaláld a pontot, menj felülnézetre, úgy könnyebb!

 

 

 

Ez a kép rossz sarokban készült, (csak próba volt) de a fehér részről csak egy fotó készült!!!

 

 

7. Nos ha ez megvan, akkor szépen talajegyengető módba menjünk és az egész talajt "simítsuk" ki!!!

 

 

 

8. Most menjünk a felette lévő szintre és indítsunk lentre egy lépcsőt és pótoljuk vissza a padlót!!! Én egy külön helyiségbe raktam!

 

 

 

9. Akkor menjünk vissza a pincébe és fessük át, padlózzuk le, majd üssük be a CTRL, Shift, C gomb megnyomása után a move_objects on kódot, mert a falra nem lehet semmit se rakni enélkül! A simem művész volt, ezért én galériát csináltam a pincéből!!!

 

 
Üdvözöllek az oldalamon
 
Mennyien voltunk?
Indulás: 2006-06-30
 
Óra
 
Köszi hogy itt voltál
 
Írj a vendégkönyvbe
 
Frissitem mindig az oldalam!
 
Sya
 
Nap képe:D
 
Milyen nap is van?
 
 

ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168